Soros-pénzből működő szervezetre hivatkozva indított bosszúhadjáratot Rogán ellen a bukott amerikai kormány

2025. január 07. 20:47

A Korrupcióérzékelési Indexet, amire Pressman Rogán tiltólistára helyezése kapcsán hivatkozik, az a Transparency International készítette, amit az amerikai külügy és Soros György is pénzel.

2025. január 07. 20:47
null

Mindössze egy alapos kereséssel megtalhatják az érdeklődők az összefüggést a kedden nagy port kavart Korrupciókezelési Index és a hivatalából néhány nap múlva távozó David Pressman hivatala és szintén megbukott elnökük, Joe Biden adminisztrációja között.

Mint egy kis kutatás után lapunk kiderítte ugyanis:

Pressman és Biden olyan NGO-ra hivatkozva tette tiltólistára Rogán Antalt, amit a kormányuk és az általuk nemrég kitüntetett Soros György is pénzel.

A Korrupcióérzékelési Indexet ugyanis az a Transparency International (TI) készítette, amely támogatást kap többek között az Egyesült Államok külügyminisztériumához kapcsolódó szervezetektől és Soros Györgytől is. 

Nem első alkalommal „dolgoznak össsze”

Az említett szereplőknek még közös történetük is van. Ugyanis mint kiderült:

az Egyesült Államok külügyminisztériuma együttműködött a TI-vel a Nemzetközi Korrupcióellenes Konferencia (IACC) megszervezésében, amely számos ország résztvevőit hozta össze a „korrupció elleni küzdelem előmozdítása érdekében”.

Továbbá, a TI Globális Korrupcióellenes Konzorciuma (GACC), amely az Organized Crime and Corruption Reporting Projecttel (OCCRP) partnerségben jött létre, több kormány, köztük az Egyesült Államok, valamint magánadományozók közös finanszírozásában is részesül. Erről részletesen írtunk is már egy korábbi cikkünkben.

A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak is szemet szúrtak a gyanús összemosódások

A Szuverenitásvédelmi Hivatal egy, a TI-rő készített jelentésben korábban kiemelte:

a Transparency International nevű hálózatot az Amerikai Egyesült Államok érdekeit képviselő Világbank hozta létre, vezetőit onnan delegálták, céljait az Amerikai Egyesült Államok Világbankon keresztül érvényesített stratégiai célkitűzéseinek rendelik alá.

A szervezetet több mint 80 százalékban külföldi forrásból működtetik. A szervezetet működtető nemzetközi hálózat fő finanszírozói a Világbank legnagyobb szavazati erejű államai, valamint az Európai Bizottság, és ott van a jelentős támogatók között Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa is” – olvasható a jelentésben.

Ezt is ajánljuk a témában

Hazai vonatkozás

A hivatal jelentése a Transparency International Magyarországról (TIM), azaz a Transparency International magyarországi ágenséről is részletesen ír. 

Ugyanis mint ismert: a Transparency International Magyarország elsők között kezdte el támadni a Szuverenitásvédelmi Hivatalt, és egyike azon szervezeteknek, amelyek az uniós pénzek visszatartásán munkálkodnak. A jelentés részletesen feltárja a hálózat létrejöttének történetét és tevékenységi köreit, illetve a TIM kapcsolatrendszerét.

Egy korábbi cikkünkben már részletesen beszámoltunk a TIM finanszírozási hátteréről is. 2023-ban 84,4 millió forint támogatás érkezett a Transparency International Magyarországhoz az EU költségvetéséből vagy más államoktól, nemzetközi szervezetektől.

Ezen kívül a TIM 2023-as közhasznú tevékenységének finanszírozói között szerepel a Soros által alapított Nyílt Társadalom Alapítvány, amely 2023-ban 100 ezer dollárt, azaz körülbelül 35 millió forint támogatást adott a szervezetnek. 

A támogatók között megtalálhatjuk még a holland, francia, brit és svéd nagykövetséget, a German Marshall Fundot, a Sigrid Rausing Trustot, a VI. kerületi önkormányzatot és az Európai Bizottságot, amely több programon keresztül is finanszírozza a TIM működését.

Ezt is ajánljuk a témában

Pressman és Biden kicsinyes bosszúja a szankciós lista

És még egy adalék: a Soros Györgyöt kitüntető Joe Biden leköszönő amerikai elnök január 20-án, David Pressman leköszönő nagykövet pedig január 13-án távozik pozíciójából. 

Jól jellemzi az elmúlt 4 év amerikai hozzáállását, hogy az utolsó 2 hetüket azzal töltik, hogy Soros Györgyöt kitüntetik, Rogán Antalt pedig szankcionálják.

A fentiekből egyértelműen látható: az amerikai választáson súlyos vereséget szenvedő adminisztráció nem nyugszik bele a vereségbe, a Donald Trumppal kitűnő kapcsolatot ápoló magyar kormányt akarják büntetni.

Akcióban a guruló dollárok?

A szinte utolsó pillanatban meglépett „akció” kapcsán olvasóink számára a fentiek alapján emlékezetes lehet az is: 

a 2022-es országgyűlési választásokon a magyar baloldali összefogást megdöbbentő összegekkel támogató guruló dollárok érkezésekor ugyancsak a Biden-adminisztráció volt hivatalban az Egyesült Államokban,

 amelynek leköszönő elnöke nemrég maga tüntette ki a botrányos támogatásokhoz is köthető Soros Györgyöt.

1+1=2

„Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala frissítette a Különlegesen Kijelölt Állampolgárok és Blokkolt Személyek Listáját, amelyre ma Rogán Antalt is rátették.

Ez a szankcionálási akció David Pressman és a Biden-féle leköszönő adminisztráció utolsó kicsinyes bosszúja Magyarország ellen”

írta gyorselemzésében Deák Dániel a Facebook-oldalán 

„Ugyanakkor ennek semmilyen jelentősége nincsen, hiszen két hét múlva ilyenkor ők már sehol sem lesznek, Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke, aki nem bünteti, hanem jutalmazza a békepárti és patrióta vezetésű országokat  Magyarország esetében is számos kétoldalú megállapodás várható, az ilyen szankciókat pedig eltörlik. Vicces, hogy pár napja Soros Gyögyöt pedig kitüntették, szerintem nem is kell ehhez többet hozzáfűznöm…” – tette hozzá az elemző. 

Nyitókép: AFP/Olivier Hoslet

 

Összesen 327 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kétes
2025. január 08. 22:11
A szaparency internationaltól mit is várhatnánk?
manitowoc
2025. január 08. 19:39
pipa89 2025. január 08. 14:18 "Soros valóban egy fajzat, a progresszív liberalizmus legveszélyesebb mutációja." Pedig: "A Fiatal Demokraták Szövetségének nyilatkozata - Soros Alapítvány 1992. szeptember 28., hétfő Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon. Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog. Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen: Magyar Oxfordi Társaság, Bibó István Szakkollégium, Bibó István Szakkollégisták Egyesülete, Széchenyi Szakkollégium, Rajk László Szakkollégium Diákbizottsága, Századvég Szerkesztősége, Századvég Politikai Iskola."
2025. január 08. 18:14 Szerkesztve
Egy semmilyen ellenőrizhető referenciával nem rendelkező állításnak csak az agyhalottak hisznek! Magyar Péternek igaza volt a Tisza hívei agyhalottak! A DK-soknak még ki sem fejődött az agya! A baloldali összefogás propagandájában az szerepelt, hogy hatalomra jutásuk esetén azonnal megszüntetik az orosz gáz és olaj importját, Paks II-t nem építik meg és Paks I-et azonnal leállítják. A rezsicsökkentést és az ártámogatást eltörlik. Ha, ez megvalósul, akkor Magyarország már rég tönkre ment volna. Ez a felelőtlen politizálás! Ezekre a hülyékre szavaztak a balosok!
tapir32
2025. január 08. 18:11
A Transparency International egy ideológiailag elkötelezett szervezet! Állításuk semmilyen ellenőrizhető referenciával nem rendelkezik! Ilyeneket bárki írogathat!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!